A technika ördöge vagy a cenzúra eltüntette az előbb a bejegyzésemet, annak teljes terjedelmében, bizonyosan túl szórakoztató és kreatív lett. (LOL)

A hétvége után a hétfő egy fostalicska, szemerkélő esővel és szürkeséggel szállt le közénk napsütés helyett. Elfogadom, mert a Jóisten egyelőre nem perelhető a szürkeségért és mert minden évszaknak évszaknak megvannak a maga jellegzetességei. Megbuddhulásom, nem a mai napra esik szóval ennyit erről.

A hétvégén sikerült átlépnem a 10 000 lépéses napi lépésszámot, ami rendkívül örömteli előrelépés és fejlődés számomra, főleg úgy, hogy ebben a pillanatban a nőnapra kapott csokit eszem a lelkifurdalás legkisebb érzése nélkül, mert örömet okoz és mert tudom, hogy mozogni fogok délután és este és fogyni, alakulni csak jókedvűen lehet, különben semmi, de semmi értelme nincsen és maximum a test és a lélek ellen irányzott bántalmazó magatartásként értékelhető. Fuck it!

Nagyon szeretek Budapesten sétálni, mert gyönyörűek az épületek. Egy letűnt korszak emlékőrzői, azé az időszaké, amikor még tiszteletben tartották a szakrális geometria szabályait és nem volt minden szürke-fehér és cakkos szélű vagy símán csak összehányt, silány minőségű szar. A belvárosban az egyik kedvenc kávézóm a párizsi hangulatot árasztó Le Petit Bistro-t. Bár a hely sajnos végleg bezárt, valódi oázisnak tűnt a belvárosi zsúfoltságban. Bízom benne, hogy lesz majd valaki, aki újranyitja. A másik kedvencem a Nagymező utca, amely kulturális és gasztronómiai szempontból kedves színfoltja a belvárosnak a színházakkal az éttermekkel és a bulinegyed esténként és hajnali zajaival. Egy csoda, de van 300 méternyi út, amit senki nem érez magáénak, így olyan rajta közlekedni mint kb. bárhol Romániában 1982-ben, kátyús, zötykölődős förtelem, vesekő esetén kiváló terápiás útvonal, egyébként nem. Szerencsére az utca mindettől függetlenül a megmaradt fáival gyönyörű. A sarkon a templom, az általános iskola és a zeneiskola mind klasszikusnak stílusúnak tekinthetők.

Ételekkel jövök még később.

Ölelés

BMW